A Szervita tér megújítása

 

Az „V. kerület Szervita tér megújítása” elnevezésű projekt a városkép és városi környezet javítását, az épített, természeti és kulturális örökség, valamint a helyi identitás megőrzését, megújítását, és ezáltal az érintett városrész vonzerejének növelését szolgáló fejlesztés.

Belváros Önkormányzatának szándéka, hogy a Szervita tér a már elkészült Főutcához illeszkedve a Belváros új, zöld színfoltokkal tűzdelt reprezentatív városi tere legyen.

A projekt során, 2014-ben, Szervita térhez közeli Városház utca 1. szám alatt kialakították Józsa Judit kerámia szobrászművész galériáját. Kimagasló eredmény, hogy a Szent Anna templom homlokzatát is felújíthattuk a projektben Esztergom-Budapest Főegyházmegye közreműködésével. A templom homlokzatát 2014. december 21-én dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg, amelyet köszöntő beszédek, adventi koncert és hálaadó szentmise, majd kiállítással egybekötött művészeti előadás és tárlatvezetés követett.

A projekt részeként a tér közterületi része is megújult; a munkálatok 2015. június 18-án elkezdődtek. Az épített értékek megóvásának jegyében a Rózsavölgyi Zeneműbolt műemléki lábazatát is helyreállították.

Belváros megújult terének tematikája a kultúra, a zene lesz, helyszínt teremtve a köztéri zenének, közösségteremtő zenei rendezvényeknek, kulturális programoknak, időszakos installációknak. A tér meghatározó elemei a Belvárosi Szent Anna templom, a Mária-szobor és a Szervita tér 5. szám alatt található Rózsavölgyi Zeneműbolt, valamint a számos kulturális eseménynek otthont nyújtó Rózsavölgyi Szalon.

Belváros Önkormányzata a Rózsavölgyi Szalon nevében eljáró Városi Színház Nonprofit Kft. közreműködésével közösségi, kulturális, zenés programokat szervezett 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben, illetve 2018-ban, melyhez mind a Józsa Judit Galéria, mind pedig a Belvárosi Szent Anna templom rendezvényei csatlakozni tudtak, ezzel is segítve a kultúránk megőrzését és a szabadidő hasznos eltöltését.

 

Az „V. kerület Szervita tér megújítása” c. projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs keret támogatásával valósul meg.