Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester újító kezdeményezésére 2022. szeptember közepétől kizárólagos parkolóhelyeken várakozhatnak az V. kerületben élő, érvényes várakozási engedéllyel rendelkezők, így könnyíti meg Belváros Önkormányzata a helyiek parkolását.
A fejlesztés első szakaszában a kerület északi oldalán, azaz Báthory utcától északra, a Szent István körútig terjedő területen jelöltek ki több, mint 300 olyan parkolóhelyet, ahol este 18 óra és másnap reggel 7 óra között csak az V. kerületi várakozási engedéllyel rendelkező helyiek állhatnak meg.
A nap többi részében továbbra is bárki igénybe veheti ezeket a parkolóhelyeket érvényes várakozási engedéllyel vagy parkolási díj megfizetése mellett. A belvárosiak a többi közterületi várakozóhelyen is megállhatnak, azonban ezeken a helyeken a jelölt időszakban csak a belvárosiak. Ezzel a kialakítással a napközben felmerülő, nem lakossági célú, rövidtávú megállási lehetőséget is ki lehet szolgálni, este pedig a lakosság számára biztosítanak várakozóhelyet.
Az újfajta parkolóhelyeket a KRESZ-nek megfelelően „Várakozni tilos” tábla jelöli, melyet a „18.00–07.00 Kivéve lakossági parkolási engedéllyel” kiegészítéssel láttak el. A tervezés folytatódik tovább és a későbbiekben a kerület egészén lesznek ilyen kizárólagos lakossági parkolóhelyek.
A fejlesztés első szakaszában kialakított kizárólagos lakossági parkolóhelyek listája:
Helyszín |
Darabszám |
Alkotmány u. 10-12. |
7 |
Alkotmány u. 14. |
15 |
Alkotmány u. 16-20. |
10 |
Balaton u. 10-14. |
24 |
Balaton u. 16-18. |
13 |
Bihari János u. 16-24. |
31 |
Hold u. 18-20. |
9 |
Hold u. 27-29. |
11 |
Kálmán Imre u. 13-19. |
14 |
Kálmán Imre u. 21-27. |
16 |
Nagy Ignác u. 13-15. |
14 |
Nagy Ignác u. 17-23. |
23 |
Stollár Béla u. 10. |
19 |
Stollár Béla u. 12-14. |
22 |
Stollár Béla u. 16-20. |
13 |
Szalay u. 2-8. |
33 |
Honvéd u. 23. (Honvéd tér) |
11 |
Honvéd u. 25-27. |
16 |
Honvéd u. 29. |
18 |
Kozma Ferenc u. |
9 |
Szemere u. (Honvéd tér) |
14 |
Szemere u. 16-18. |
13 |
Összesen: |
355 |
0–24 óra között igénybe vehető kizárólagos lakossági parkolóhelyek
Tekintettel arra, hogy az V. kerületben a történelmileg szűk belvárosi szövet miatt a parkolási lehetőség amúgy is korlátozott, a nagyobb horderejű közterületi beruházások, felújtások miatt ideiglenesen megszűnő parkolóhelyek hiánya nagymértékben megnehezíti a környéken élő lakosság parkolását. Erre megoldást jelent az érintett beruházások környékén 0–24 óra között igénybe vehető kizárólagos lakossági parkolóhelyeket kijelölése.
A Kossuth tér környékén az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épületének felújítása miatt jelentősen megváltozott a forgalmi rend a közterületet is érintő munkálatok miatt, ezért ezen a környéken alakították ki ideiglenes jelleggel az első 0–24 óra között igénybe vehető kizárólagos lakossági parkolóhelyeket:
Helyszín |
Darabszám |
Szalay utca 2-8. |
34 |
Báthory utca 1-3. |
15 |
Összesen: |
49 |
„Várakozni tilos” tábla és „00.00–24.00 Kivéve lakossági parkolási engedéllyel” kiegészítő tábla jelöli azokat a parkolóhelyeket, melyeken kizárólag az V. kerületben élő, érvényes várakozási engedéllyel rendelkezők várakozhatnak a nap minden percében.
Amennyiben a kizárólagos lakossági parkolóhelyekkel kapcsolatban észrevétele van, kérjük, jelezze a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen vagy a +36 1 428 0425-ös telefonszámon.