Szabadság téri játszótér fejlesztése

Belváros Önkormányzata a beruházás keretében a Szabadság tér délnyugati oldalán található játszótér korszerűsítését, illetve funkcióbővítését tűzte ki célul a játszótér és a zöldfelület méretének növelésével együtt. A munkálatok 2024. január 15-én kezdődtek és április végéig tartottak.

Megújítási koncepció

Célul tűztük ki, hogy a játszótér több korosztály számára egy jól használható, izgalmas, dinamikus, részben befogadó játszótér legyen és a zöldfelület is növekedjen, lehetőség szerint árnyékos helyre kerüljenek a játszóeszközök. A játszóeszközök egy részét felújítottuk, egy részük új elem. Az új játszóeszközök, az új utcabútorok, az új burkolatok színvilágát a meglévő eszközök színéhez igazítottuk.

zöldfelületek mennyiségi növelése és minőségi javítása mellett az árnyékolt felületek növelésével és a helyszínhez adaptált növénykiültetés alkalmazásával végeztük el a felújítást.

Szempont volt az eredeti ovális térkialakítás tiszteletben tartása, ugyanakkor az akadálymentesség és a klímatudatos csapadékvíz-gazdálkodás feltételeinek megteremtése is.

A játszótér nyugati és déli oldali megközelíthetősége megszűnt, a helyükön zöldfelület létesült. A játszótér a kevesebb ki- és bejárat miatt biztonságosabbá vált.

 

Bejáratok, kerítés, kapuk

A játszótér teljes bekerítése elsődleges szempont volt. Korábban négy irányból volt megközelíthető: nyugati irányból a Széchenyi utca felől, délről az Október 6. utca felől és a Szabadság térről északi, illetve keleti irányból. A bejáratoknál nem voltak kapuk, így azok nem is voltak zárhatók.

A játszóteret biztonságosabbá és zárhatóvá alakítottuk a nyugati és déli oldali bejárat lezárásával. A két megmaradt bejárathoz egy-egy kaput helyeztünk, ezáltal a játszótér zárhatóvá vált. A lezárt bejáratok helyén az eredetivel megegyező kialakítású, tardosi vörösmészkő lábazatba befogott kovácsoltvas kerítésmezőkből álló kerítés folytatódik.

Játszótér

A belső ovális térben helyeztük el a kisebbek számára szóló játszóeszközöket. A sokak által kedvelt kisvonatot felújítottuk és változatlan pozícióban hagytuk, mellé alacsonyabb mászóka, felújított rugósjátékok, illetve az új körforgót helyeztük. Ebben a térrészben található a homokozó is, ami fölé árnyékoló napvitorlát is elhelyeztünk.

Az ovális téren kívül, a legárnyékosabb részen alakítottuk ki a nagyobbak játszórészét: kombinált mászóka (kockavár) csúszdával, trambulin, fészekhinta, illetve hagyományos kétüléses hintát is elhelyezünk, melyek közül az egyik laphinta, a másik pedig babahinta.

 

Megtartott, felújított játékelemek:

Mozdony és kocsi: a 2-6 éves korosztály számára ajánlott, színes, gőzmozdonyt formáló, szerepjátékra és mászásra alkalmas játszószer. A mozdonyon manipulatív kiegészítők találhatók, mint a hullámvájatban mozgatható elemek. Belül ülőkék találhatók, valamint átbúvó elemek. Fogyatékkal élő gyermekek számára is ajánlott.

Mászóka: 2-6 éves korosztály számára, mászásra, csúszásra, szerepjátékra alkalmas, színes, kombinált játszószer. A részei: 1 db felmászórámpa; 1 db tűzoltócső; 1 db ferde mászóháló.

Rugós játékok (2 db): 2-6 éves korosztály számára ajánlott, állatkát formáló, színes, nyitott, egyrugós játék. Fogyatékkal élő, mozgásukban korlátozott gyermekek számára is ajánlott.

Forgó játék: 4-15 éves korosztály számára készségfejlesztő, a centrifugális erőt és a test súlyát használó, bográcsra emlékeztető forgó játék. Fogyatékkal élő gyermekek számára is ajánlott.

Új játékelemek:

Új, kocka alakú játszóvár

A játszóvár egy kockából és egy téglatestből áll, és kihívásokkal teli, de kifizetődő hegymászási élményeket kínál. A madárfészek hinta és az egyensúlyozó labda remek helyszínt biztosít a megfigyeléshez. A hosszú csöves csúszda szórakoztató, ugyanakkor biztonságos leszállási lehetőséget kínál.

Fészekhinta, kétüléses hinta

A fészekhinta biztonságos, időtálló, strapabíró hinta, mely kifejezetten nagy igénybevételre, több gyermek egyidejű hintázására alkalmas. Elsősorban 3 év feletti korosztálynak ajánljuk a használatát. Formájának köszönhetően kapta a fészekhinta elnevezést. A kétüléses hinta egyik része laphinta, a másik részén pedig babahinta kapott helyet. 

Körforgó

3 éves kor felett ajánlott. A körhintában forgolódva szórakoztató módon fejleszthetik egyensúlyérzéküket a gyerekek. Egyszerre 3 gyerek használhatja. Fogyatékkal élő gyermekek is használhatják kísérő segítségével és felügyeletével.

Trambulin

A trambulinon való ugrálás, fejleszti az állóképességet, növeli az egyensúlyérzék fejlődést. Az ugrófelület egyedülálló és dinamikus ugrásélményt biztosít biztonságos és korlátozott ugrásmagassággal.

Homokozó

A homokozó gumi „dombocskával” van körbekerítve, amely egy körülbelül 1,5 méteres szakaszon meg van szakítva, így részben akadálymentes. Az árnyékolását napvitorlával oldottuk meg.

Új burkolatok

Az ovális útburkolat műgyanta kötésű vízátereztő kőburkolatot (Terraway) kapott, a játszótéren pedig ütéscsillapító gumiburkolatot alakítunk ki, köztük fémszegéllyel.

Zöldfelületek

A zöldfelületek mennyiségi növelése és minőségi javítása mellett az árnyékolt felületek növelésével és a helyszínhez adaptált növénykiültetés alkalmazásával történt a felújítás. A terepalakítás fő szempontja az akadálymentesség, és a klímatudatos csapadékvíz-gazdálkodás elősegítése volt. Az alapvetően vízáteresztő burkolt felületekről a zöldfelületre lejt a terep.

A játszótér területén a korábbi koros fák mellé 3 db új fát ültetünk, ezek mindegyike hosszú lombtartású (nagy ökológiai hasznosságú), klímareziliens fajta. Egy fa esetében erős koronakárosodás volt tapasztalható, ezért ennek cseréjét is elvégezték a szakemberek, valamint a közvetlen környezetében talajcsere is történt a fa megfelelő fejlődésének biztosítása érdekében. A fák száma így a játszótéren 21-re nőtt.

A meglévő fák alatti területen a talajcserére nem volt lehetőség, ezért talajjavítást (légbefúvásos, illetve manuális lazítás, tápanyag és mikorrhiza kijuttatás) végeztünk, és a terepszint 5 cm-es emeléséig humuszos termőföldet hordtunk fel.

A fákat zöldfelületbe ültettük, a megfelelő vízutánpótlást gyökéröntöző berendezés biztosítja. Az öntözőrendszer lényege, hogy az öntözés földbe telepített rendszer segítségével automatikusan, előre meghatározott program szerint történik.

Az északi rész a meglévő fák által nagy mértékben árnyékolt, itt a gyepfelület létesítése nem volt lehetséges, ezért a zöldfelületeket itt talajtakaró évelők telepítésével alakítottuk ki.

A déli részen a burkolt felületeket körülölelő térrészen gyepfelületet, a déli és középső térrészen pedig két évelőágyot alakítottunk ki, melyekben az árnyékolt játszófelületek növelésére új lombhullató fákat telepítettünk.

Utcabútorok

A játszótéren 4 db új hulladékgyűjtőt helyeztünk el, a tér jellegéhez kapcsolódóan historizáló megjelenéssel.

A szegélyekhez illesztve 8 db, elheveredés-gátlóval ellátott háttámlás padot is telepítettünk (ezekből 1 pad új, a korábban a helyszínen lévő 7 padot pedig felújítottuk). Ezek mellett 2 pad háttámla nélküli kialakítást kapott. Az új padok a korábbi padok megjelenésével megegyező színű, historizáló jellegűek.

A játszótér déli részén 1 db ivókút is helyet kapott.

A homokozó árnyékolására egyedi napvitorlát telepítettünk.

A játszótér északi és keleti bejárata körül egy-egy információs táblát is kihelyeztünk, melyeken a házirendet lehet megtekinteni.

Észrevétele, kérdése van?

Amennyiben észrevétele van, kérjük, jelezze a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen vagy a +36 1 428 0425-ös telefonszámon.