Tájékoztatás a Déli-Belváros megújítása projekt III. ütemének munkálatairól – meghívó lakossági fórumra

Tisztelt Belvárosi Polgár!

Belváros Önkormányzata folytatja „A Jövő Városa” fejlesztési program keretén belül a teljes Belvárost célzó fejlesztéseinek megvalósítását a Déli-Belváros megújítása projekt III. ütemével.

Annak érdekében, hogy munkálatok a lehető legkisebb környezetterheléssel járjanak, a felújítás összehangolásra került a Fővárosi Vízművek, valamint a Fővárosi Gázművek hálózatfejlesztési beruházásaival. Először közműkiváltásokra kerül sor, amelyet a Magyar utcában aszfaltmarási munkálatokkal kezdenek 2018. április 21-én.

 

A közműcégek az érintett társasházakat és ingatlantulajdonosokat közvetlenül fogják tájékoztatni a munkálatokról és szolgáltatásukra vonatkozóan. A közműcégek levonulását követően indul meg az Önkormányzat beruházása, amelynek során mintegy 7000 m2-en újul meg a Belváros déli része. A fejlesztés várhatóan novemberig tart, és a tervek szerint amint egy szakasz elkészül, az visszakerül közhasználatba. A munkálatok alatt igénybe vehető parkolást könnyítő intézkedésekről a tájékoztatónk következő oldalán értesülhetnek, az április 21-én életbe lépő ideiglenes forgalomtechnikát bemutató ábra mellett.

A közterület-felújítás során a Ferenczy István utcának a Múzeum körút és a Magyar utca közötti szakasza, a Reáltanoda utca, a Szép utca és a Magyar utca burkolatai megújításra kerülnek, megnövelve a gyalogosfelületek méretét a parkolóhelyek számának megtartása mellett.

Az érintett utcák többnyire kiemelt szegélyekkel, gránitzúzalékos térkő járdaburkolattal és aszfalt útpályával kerülnek kialakításra. A Magyar utcának a Reáltanoda és Henszlmann Imre utcák közötti szakasza ettől eltér: itt a nagyobb gyalogosforgalom és az utca szűk keresztmetszete miatt a járda és az útpálya egy szintben kerül kialakításra gránit burkolatok használata mellett. A beruházás során a Károlyi kert körüli járdák is egységessé válnak, illeszkedve a korábbi felújítások során három oldalról már elkészült mészkő járdához. A rendkívül szűk utcák és sűrű közműhálózat ellenére is ültetünk két új fát valamint két kisebb növénykazettát is kialakítunk. Felújításra kerülnek a forgalomtechnikai elemek, úttartozékok: szegélyek, parkolásgátló elemek, hulladékgyűjtők is. A felszíni vízelvezetés korszerűsítésével együtt a közművek felszíni elemei, a víznyelők, fedlapok és tűzcsapok szintbehelyezésre, felújításra illetve cserére kerülnek.

A fejlesztést lakossági fórum keretén belül is szeretnénk bemutatni 2018. április 26-án 17 órakor a Belváros-Lipótváros Önkormányzata Nagytermében (V. ker. Erzsébet tér 4.), amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt és családtagjait.

A fejlesztésről további tájékoztatás kérhető Tóth Sándortól, a Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft. kommunikációs vezetőjétől a 06-1-428-0425-ös telefonszámon, a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy előre egyeztetett időpontban személyesen.

Az átépítés alatt szíves türelmüket és megértésüket kérjük! Bízunk benne, hogy az átmeneti kellemetlenségek ellenére, az újabb közterület-szépítéssel az Ön megelégedésére is szolgálunk!

Budapest, 2018. április 19.

 

Parkolást könnyítő intézkedések:

  • Az érintett környéken élő belvárosiak az Egyetem téri süllyedő oszlopnál behajthatnak autóikkal a Henszlmann Imre, Ferenczy István és Károlyi utcák irányába, ezáltal ezekben az utcákban csak a helyi lakosság parkolhat. A helyi lakók rendszámait az oszlop kamerája automatikusan felismeri, ezt követően saját felelősségre lehet behajtani, tekintve, hogy munkaterületet érint a közlekedés.
  • Belváros önkormányzata megállapodott a Franklin Garázzsal kedvezményes parkolási lehetőségről, így a munkálatok ideje alatt, a Franklin Parkolóház (Budapest V. ker. Reáltanoda utca 5., Tel: +36 1 328 0960) rendkívüli, kedvezményes parkolási lehetőséggel várja az érintett területen lakókat.
  • A Veres Pálné utcának a Só utca és Vámház körút közötti szakaszán 15 db új parkolóhelyet alakított ki Belváros Önkormányzata, amely szintén segíti a parkolás igények kielégítését.

Kattintson a képre: