Arany János utca megújítása – I. ütem

Az Arany János utca a Duna-partot a történelmi Belváros nyüzsgő-forgalmas világán át köti össze a megújult Podmaniczky Frigyes térrel, keresztezve a tradicionális észak-déli irányú tengelyeket. Számos intézmény működik az utca sűrű, nagyvárosias környezetében, és jelenleg elsősorban a gépjárműforgalom és a parkolás igényeit szolgálta ki, nagy átmenő forgalmat bonyolít.

Belváros Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a közterületek élhetőbbé tételére, mindig is a környezetbarát megoldásokat, a gyalogos és kerékpáros preferenciájú közlekedést, a forgalmi terhelés csökkentését tartja szem előtt és mindenekelőtt arra törekszik, hogy az V. kerület mindenki számára otthonos, élhető hely legyen, ezért az utca megújítása mellett döntött.

Az Arany János utca felújítási munkálatai 2021 júliusában kezdődtek meg, és az utca területén található bonyolult közműhelyzet miatt két részre tagolódnak:

  • Az I. ütem az Arany János utca Széchenyi rakpart és a Nádor utca közötti szakaszát foglalja magába.
  • A II. ütem az Arany János utca Nádor utcától a Podmaniczky térig tartó szakaszát jelenti.

Elsődleges cél az utcában a zöldfelület és a növénytömeg növelése, a gyalogosforgalom elsőbbségének elősegítése, a közösségi jelleg erősítése, illetve az időszakos, tavaszi‐nyári kitelepülések funkcionálisan és esztétikailag megfelelő előkészítése.

  

Felújítás előtti állapot

A terület az 1987‐ben világörökségnek nyilvánított, majd 2002‐ben kibővített „Budapest – a Duna‐partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út” világörökségi terület része, védettséget élvez. Az V. kerületben az elmúlt évtized alatt jelentős beruházások történtek, mindegyik beavatkozás célja a  Belváros élhetőbbé, vonzóbbá tétele volt. Az Arany János utca környezetében is számos városrehabilitációs projekt zajlott le:

  • 2002-ben elkészült a Szent István tér, ehhez kapcsolódóan 2008-ban megújult a Hercegprímás utca–Zrínyi utca–Sas utca együttese.
  • 2010-re a Budapest Szíve Program részeként létrejött Belváros Új Főutcája, mely észak‐déli irányban felfűzte a Belváros tereit és utcáit egy hosszanti tengelyre.
  • Az Arany János utcában 2012‐re megvalósult egy részleges rehabilitáció a Tüköry utca és a Nádor utca között.
  • Szintén megújult az elmúlt évek folyamán az Arany János utca–Október 6. utca kereszteződése
  • 2019‐re a Podmaniczky Frigyes tér rehabilitációja is megtörtént, mely szintén komoly változást hozott.

Egyik utca sem vált teljesen gyalogos forgalmú utcává (sétálóutcává), mindegyiken megmaradt a csillapított mértékű gépjárműforgalom. Az utca legnagyobb részén kétoldali parkolósáv fut végig, amely párhuzamos parkolásra ad lehetőséget.

Jellemző az utcára a menetirány szerinti, illetve a menetiránnyal szemben felfestett kerékpáros nyomvonalon történő kerékpáros közlekedés, illetve a közösségi közlekedés is, hiszen a 15, 115 autóbuszjárat is áthalad az utcán. 

Zöldfelületek nem találhatók, a növényállomány csupán néhány telepített sorfa és dézsás növények jelenlétével karakterizálható.

  

A felújítás I. ütemének főbb jellemzői ­– új burkolatok, új zöldfelületek

Az utcában végig maradt az állandó, bár csökkentett sebességű autósforgalom. Ennek megfelelően az Arany János utca felújításának első ütemében az útpálya, a parkolósáv vastag, természetes nagy teherbírású gránit kőburkolatot kapott. Az útpálya mindenhol a járda szintjébe emelkedett, enyhén kiemelt szegély választja el a járdáktól. A parkolók is mindenhol egy szintbe kerülnek a gyalogos felületekkel. A járdák burkolata porfír természetes kő.

A kőelemekből marással emeltük ki a szükséges taktilis jelzéseket. A kő típusát úgy választtuk meg, hogy kellő kontrasztot adjon a környezethez képest, így a gyengénlátók is jól érzékelik a figyelmeztetést.

 

A Széchenyi rakpart–Akadémia utca közötti szakasz jellemzői

Az Arany János utca 1–4. szám közötti szakasz faltól falig megújult. A korábbi 7–10 cm‐es kiemelt szegély magassága lecsökkent 2 cm‐re, a szegély vonala beljebb tolódott, ezzel az északi oldalon ~50 cm‐rel, a déli oldalon ~75 cm‐rel szélesebb lett a járda. A Széchenyi rakparthoz, és az Akadémia utcához való járdacsatlakozást mindenhol 30 cm széles süllyesztett szegélyekkel és enyhe rámpákkal oldottuk meg. A burkolat mind a járdafelületen, mind az úttesten és a parkolósávokban minőségi természetes kőburkolat. Az Arany János utcán érkező forgalom számára a csomópont előtt sebességcsökkentő küszöböt alakítottunk ki.

 

Az Akadémia utca–Nádor utca közötti szakasz jellemzői

Az I. ütem másik meghatározó szakasza az Akadémia utca–Tüköry utca közötti szakasz megújítását jelentette. A 7–12. szám közötti szakasz a Gasztro‐utca keretében már a korábbi években megújult, itt csak a meglévő 10 db fa vizsgálata, valamint a körülöttük lévő talaj felásása, vagy felső talajcseréje volt indokolt.

Az Arany János utca 9. és 10. szám között egy sebességcsökkentő küszöböt építettünk, hogy ezen a szakaszon se lépjék túl az autósok a bevezetett 30 km/h haladási korlátot.

Az Akadémia és Tüköry utcák közötti szakaszon a megújult szakaszt a déli oldalon a térfal, az északon a parkoló belső sávja határolja. A kiemelt szegélyek szintén beljebb tolódtak az utcatengely felé, és magasságuk lecsökkent itt is 2 cm‐re, így a déli oldalon ~70 cm‐rel, az északin ~300 cm-rel lett szélesebb a járda.

A szomszédos utcákhoz való csatlakozást itt is 30 cm‐es süllyesztett járdaszegélyekkel és enyhe rámpával oldottuk meg. A burkolat mind a járdafelületen, mind az úttesten és a parkolósávokban minőségi természetes kőburkolat lett.

 

Új zöldfelületek

Az I. ütem területén található 10 db már meglévő lombhullató fa mellett összesen 34 db várostűrő fát, illetve 8 db többtörzsű bokorfát ültettünk. A fásításon kívül 11 db nagyméretű zöldkazettát építettünk ki: 162 m² összterülettel

Az Arany János utca 6–8. szám előtt az új járdaszélességnek köszönhetően lehetőség nyílt egy plusz növénysor, és zöldkazetta elhelyezésére, így itt jelentős zöldfelület-bővítést lehetett elérni. Korábban ezen a szakaszon nem volt fa, vagy zöldfelület, csak néhány rossz állapotú dézsás növény.

A zöldfelületek tervezése során fő szempont volt a várostűrő, és jól fenntartható fajok kiválasztása, illetve a benapozási viszonyok figyelembevételével városias, viszonylag homogén, letisztult növénytársítások alkalmazása. Az utcában a városi faültetés kihívásaira válaszul és részben kísérleti jelleggel a fákat 3 különböző módszerrel ültettünk el: hagyományos módon, gyökércellás rendszerben, illetve az ún. stockholmi faültetési rendszerben.

A stockholmi faültetési rendszerben helyben elérhető és elsődlegesen újrafelhasznált anyagokat használtunk és a csapadékvizet helyben tartva szükségtelenné vált az öntözőrendszer költséges kiépítése és fenntartása. A rendszer alapja egy váztalaj, mely kiegészül egyedi műtárgyakkal és bioszén hozzáadásával, illetve speciális kitöltő- és ültetőközeggel. A lehulló csapadékvíz elszivárogtatásra (majd a fák által helyben párologtatásra) kerül, így a városklímára gyakorolt kedvező hatása jelentős. A kifejlesztett bioszén alapú szerkezeti talaj és faültetési technológia előnyei: a fák és más növények növekedési erélyének látványos javulása városi környezet ellenére; a csapadékvíz-gazdálkodás megoldódik; a beruházási és fenntartás költségek csökkennek.

A burkolatban elhelyezkedő faegyedek köré faveremrácsot helyeztünk a fák gyökérzetének védelme és a talaj idő előtti túlzott tömörödésének elkerülése érdekében.

A növénykazetták és a fasorok öntözését automata öntözőrendszerrel oldottuk meg, melynek lényege, hogy az öntözés földbe telepített rendszer segítségével automatikusan, előre meghatározott program szerint történik, ezáltal a megfelelő víz- és tápanyagellátás egyszerűen és folyamatosan biztosítható.

Az alacsony cserje, díszfű‐ és évelőfelületek csepegtetőcsöves öntözőrendszert kaptak. Az öntözés vezérlése mágnesszelepekkel, földbe telepített rendszer segítségével automatikusan, előre meghatározott program szerint történik, központi öntözésvezérlőhöz kötve. A beépített esőérzékelő szerepe, hogy csapadékos időben fölöslegesen ne történjen locsolás.

 

Közúti közlekedés

Az Arany János utca az V. kerület egyik jelentős közúthálózati eleme. A Széchenyi rakparttól egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig húzódik, azonban kelet-nyugati irányban nem bonyolít átmenő forgalmat. Ennek az az oka, hogy az utca – a belváros közúthálózatára egyébként is jellemző módon – egyirányú kialakítású, viszont nem egységes haladási iránnyal rendelkezik:

  • a Széchenyi rakpart–Tüköry utca közötti szakasz a belváros felé egyirányú,
  • a Tüköry utca–Nádor utca közötti szakasz pedig az Akadémia utca felé egyirányú.

Kerékpárral mindkét szakaszon kétirányú forgalom zajlik. A csatlakozó Akadémia utca és Tüköry utca egyirányú kialakítású, mindkét esetben északi irányban közlekedhet a forgalom. 

Az utca megújítása elsősorban a gyalogos és kerékpáros közlekedők szolgáltatási színvonalának javítására törekedett, amelyhez hozzátartozik az is, hogy a közúti forgalom számára 30 km/h sebességkorlátozást vezettünk be a forgalombiztonság javítása, valamint annak érdekében, hogy a gyalogosbarát módon megújított útszakaszon a magas sebesség miatt ne alakuljanak ki veszélyhelyzetek. 

Az Akadémia utca útpályáját a csomópontban megemeltük, ezáltal az érkező gépjármű sebességcsökkentésre kényszerül. Tekintettel arra, hogy az Arany János utca forgalma ebben a kereszteződésben az alárendelt irány, ezért az elsőbbségi viszonyok ellentmondásba kerülnének a fizikai akadállyal történő sebességcsökkentéssel. Ennek feloldására a Széchenyi rakpart felől, az Arany János utcán érkező forgalom számára a csomópont előtt sebességcsökkentő küszöböt alakítottunk ki. 

A sebességcsökkentés érdekében az Arany János utca Nádor utca és Tüköry utca közötti szakaszán is kiépítettünk egy sebességcsökkentő küszöböt az itt tapasztalható nagy sebességű forgalom mérséklésére, illetve az itt megjelenő jelentős gyalogosforgalommal történő konfliktusok minimalizálása érdekében.

  

Kerékpáros közlekedés

A kerékpárosok számára az Arany János utca teljes szakasza két irányban használható, számukra a megújítás nem okozott változást, az egyirányú útszakaszok ellenirányban továbbra is kerékpározhatók maradtak. A kerékpárok elhelyezésére azonban több helyen új kerékpártámaszokat is kihelyeztünk.

 

Közösségi közlekedés

A közösségi közlekedést nem érintette az I. ütem.

 

Modernizálódó közvilágítás

A modernizálódó közvilágítás egyfelől a meglévő befüggesztett lámpafejek cseréjét jelentette modernebb és energiatakarékosabb ledes lámpafejekre, másfelől további oszlopokat is elhelyeztünk, hogy a beültetett fák után később is megfelelő legyen a közvilágítás az adott szakaszon, akár 10–15 éves távlatban is.

A közvilágítási oszlopok letisztult, visszafogott, minimalista megjelenésűek. Egykarú közvilágítási oszlopból két újat helyeztünk el az Akadémia utcai kereszteződéshez, valamint itt egy

meglévő oszlopot áthelyeztünk pár méterrel kijjebb, az utca közepe felé. A kétkarú oszlopokból egy új oszlopot telepítettünk és egy meglévőt szintén áthelyeztünk a helyes megvilágítás miatt, egy pedig bár a helyén maradt, de indokolt volt a cseréje ugyanolyan típusra.

  

Utcabútorok

A hulladékgyűjtő edények acéllemezből készültek, kiemelhető, tisztítható, horganyzott gyűjtőedénnyel. Mennyiségüket tekintve dupla annyit telepítettünk, mint ami korábban itt volt. 

A kutya higiéniás szemétgyűjtők hajlított acéllemezből készültek, kiemelhető, tisztítható, horganyzott gyűjtőedénnyel, a hulladék kategóriájára utaló perforált piktogrammal az oldalán.

Parkolásgátló oszlopokat is elhelyeztünk az utcában. Ezeknek az oszlopoknak két funkciója van: egyrészt a tervezett fák körül elhelyezve, a gépjárművek által használt felületek felől védik a fák törzsét az esetleges rátolatásból adódó sérüléstől, másrészt az Akadémia utcán kialakított füleknél megakadályozzák azt, hogy a járdára szabálytalanul álljanak fel a járművek.

A kerékpártámaszok a kerületben sok helyen már alkalmazott módon, egyedileg tervezett, hajlított acélcsőből készültek. A kerékpártámaszokból a meglévő állapothoz képest ötször annyit helyeztünk el a kereszteződések közelében, összesen 14 db-ot.

Az újonnan telepítendő fák tövének védelmét faveremrácsok biztosítják. Az egyedi kinézetű öntöttvas faveremrács a kerületben több helyen is megjelenik.

4 padot az úttengellyel párhuzamosan, illetve merőlegesen is elhelyeztünk az Arany János utcai teresedésben. Itt egy köztéri ivókutat is elhelyeztünk. 

A zöldfelületek körül kiemelt növénykazetta készült. Azok a növénykazetták melyek az úttesthez csatlakoznak vagy a parkolósávban vannak, 15 cm‐re vannak kiemelve, így a gépjárművek könnyebben tudják használni a parkolósávot. Az Arany János utca 6–8. szám alatti térbővület belső oldalán a növénykazetták 40 cm‐re emelkednek ki, itt plusz ülőfelületet is tudtunk ezzel biztosítani. 

Az utcában mindenhol törekedtünk arra, hogy négyzetes alapterületű, járda anyagával burkolható fedlapokat használjunk, minden esetben a rakásirányba forgatva.

  

 Az Arany János utca létrejötte – történelmi háttér

Az Arany János utca a Bajcsy‐Zsilinszky útra nyíló Podmaniczky Frigyes teret köti össze egyenes vonalban a Széchenyi rakparttal. A 625 méter hosszú Arany János utca a reformkori városrendezés eredményeként épült ki, mely Pest városának északi irányú bővítése révén jött létre.  

Az utca tengelyét az 1786‐ban épült Újépület hosszanti kelet‐nyugati oldalával párhuzamosan jelölték ki, pont úgy, ahogy az Arany János utcával párhuzamos további utcák (például a Széchenyi utca, a Bank utca, a Vigyázó Ferenc utca, vagy akár a Steindl Imre utca) esetében is tették. A szabályosan tervezett utcát nem jellemzik sem térbővületek, sem térszűkületek. Az utcát észak‐déli irányú utcák keresztezik, az északi oldalról hat, déli irányból öt utca csatlakozik be.

Számozása a Duna‐part felől kezdődik, legjobban a Podmaniczky Frigyes tér felől közelíthető meg. A Podmaniczky Frigyes tér a II. világháború után jött létre egy teljes épülettömb helyén, amit bombatalálat ért. A romok elhordása után megtörtént a tér rendezése, és azóta az Arany János utca bejárataként, fogadótereként funkcionál. A Podmaniczky Frigyes teret Belváros Önkormányzata 2019-ben megújította.

 

Észrevétele, kérdése van?

Amennyiben az Arany János utca felújításával kapcsolatban észrevétele van, kérjük, jelezze a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen vagy a +36 1 428 0425-ös telefonszámon.