A fa törzse nem kerékpártámasz!

 

Tisztelt Belvárosi Polgár!

Belváros Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezetminőség javítását szolgáló intézkedésekre, kiemelten a közterületek zöldítésére és a fenntartható fejlődésre. A kerület mindent megtesz annak érdekében, hogy a közterületi fejlesztések során a zöldfelületek minél átfogóbb megújítását is megvalósítsa: 2014–2022 között közel 500 fát ültetetett az Önkormányzat. Számos olyan utcafelújítás történt, ahol korábban egyetlen fa sem volt, most pedig több is van, és kivétel nélkül minden közterület-felújítás esetében nőt a zöldfelület mérete. A fák, növények elültetését követően megkezdődik a zöldterületek fenntartása, gondozása. Védelmük mindannyiunk érdeke. Óvjuk együtt a belvárosi fákat!

Mitől károsodik a fa törzse?

Hosszú élete során szinte minden fát ér károsodás, ami különböző féle és mértékű lehet az apró sebektől az élő szövet nagymértékű sérülésein át egész szervek pusztulásáig. A fákat a levélbetegségeken kívül más károsítók és kórokozók is fenyegetik, sőt a fiatal fák betegségének és pusztulásának elsődleges oka a mechanikai sérülés, amit leggyakrabban kerékpárlánc vagy autó okoz. A károsodás helyén kórokozók támadhatják meg a növényt, melyek végül a fa pusztulását okozhatják.


 

 Mindig közterületi kerékpártámaszhoz lakatoljon!

Sokan közlekednek kerékpárral, rollerrel, majd megálláskor gyakori, hogy a fák törzséhez lakatolják azokat, és nem gondolnak arra, hogy ezzel olyan sérülést is tudnak okozni egy fának, ami annak idő előtti pusztulásához vezet. A fák kérge látszólag ellenálló, de a lakat és a kerékpár váza által okozott karcolások a növény vitalitásának csökkenéséhez, vagy teljes elhalásához vezetnek. Lehet, hogy nem egy lakatolás és nem is egy év alatt, de néhány év alatt elpusztulhatnak a „lakatkárnak” kitett fák.

A Belvárosban jelenleg 1250 kerékpártámasznál akár 2500 kerékpár is elhelyezhető!

Belvárosi rendelet a zöldfelületek védelme érdekében

Belváros 3/2019. (II.01.) önkormányzati rendeletének 5.§-a rendelkezik a zöldterületek, zöldfelületek rendeltetéstől eltérő használatáról, melynek értelmében 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható az, aki rongálja, károsítja vagy elpusztítja a közterületen lévő növényzetet, illetve ezek fenntartását akadályozó tevékenységet folytat.

Észrevétele, kérdése van?

Kérjük, jelezze a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen vagy a +36 1 428 0425-ös telefonszámon.

Budapest, 2023. április 17.