A Petőfi Sándor utca eleje lezárásra kerül a gépjárműforgalom elől a Párisi Udvar felújításához kapcsolódó munkálatok miatt 2015. decemberének második hetében

Tisztelt Belvárosi Lakos! Tisztelt Látogató!

Belváros Önkormányzata évek óta nagyszabású közterület-fejlesztéseket valósít meg. A töretlen fejlődés eredményeképpen a magánerős beruházások is lendületet kaptak, így más fejlesztések mellett elkezdődött a Párisi Udvar felújítása is.


Az épület műemléki felújítása és kiemelkedő minőségű szállodává történő átalakítása kapcsán a kivitelező lezárja Petőfi Sándor utca elejét a munkálatok idejére 2015. decemberének második hetétől. A tervek szerint 2017. májusáig tartó lezárás annak érdekében történik, hogy az építési forgalom ne haladjon át a Belvároson, és hogy a Főutca díszburkolata ne sérüljön. 2015. november 30-tól a Városház utca teljes hossza, valamint a Párisi utca kijelölt szakasza ideiglenesen fizetős várakozási övezetté válik és megnyílik az autósok előtt. A 15-ös és 115-ös buszok a Múzeum körút - Károly körút - Erzsébet tér módosított útvonalon közlekednek, kihagyva a Ferenciek tere és Szervita téri megállókat. A buszok a Kálvin téren, az Astorián és a Deák Ferenc téren a 9-es busz megállóit használják.

A Petőfi Sándor utca a Városház utca felől érhető el, a Petőfi Sándor utcának a Párisi Udvar és Párisi utca közötti szakasza zsákutcaként fog működni.

Az ideiglenes forgalomtechnikai állapotot bemutató ábra letölthető formátumban megtalálható a www.blvf.hu és a www.belváros-lipotvaros.hu oldalakon. Az érintett területen további ingatlanfejlesztések is várhatóak a közeljövőben, amelyek kivitelezése kapcsán ismételten módosítani szükséges a forgalmi rendet. Ezekről a változásokról a feltüntetett honlapokon előzetesen tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot.

Amennyiben kérdése van a munkálatokkal kapcsolatban, Tóth Sándor, a Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft. projekt menedzsere tud információval szolgálni az info[kukac]blvf.hu e-mail címen, vagy a 06 1 428 04 25-ös telefonszámon.

Közös célunk, hogy Belváros egészét megújítsuk, valamint, hogy a már elért eredményeket megőrizzük. A munkálatok kapcsán esetlegesen felmerülő kellemetlenségek miatt szíves türelmüket és megértésüket kérjük.

Budapest, 2015. november 27.

Üdvözlettel

Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft.